Vasárnap kora délután idegenben sorsdöntő mérkőzést játszott a Dukon Béla vezette női csapatunk. A lányokra nem várt könnyű feladat, mert a 2. helyezett Nyíregyháza otthonában léptek pályára azzal a tudattal, hogy pontszerzés esetén bajnoki címet ünnepelhetnek.
Csapatunk Molnár- Hodászi, Török, Szőke, Mucsi, Ascher, Mészáros, Patkós, Nyul, Váradi, Szijártó összeállításban lépett pályára. Az első félidőben még nem esett gól, de a második játékrészben Molnár és a csereként beálló Rapp góljaival biztossá tettük a győzelmet és egyúttal a feljutást is!
Az utolsó fordulóban a Gyulai Amazonok ellen lépünk pályára a Haraszti úton, ahol méltó képen zárhatja le csapatunk az eddigi 100%-os szezont. 116 lőtt gól és 3 kapott is azt mutatja, hogy teljesen megérdemelt a feljutás!
Gratulálunk a csapat valamennyi tagjának!