Végeredmény: Soroksár- Gyirmót: 1-1 (1-1)

Merkantil Bank Liga 32. forduló

A ma délután két ellentétes formában lévő csapta találkozik a Haraszti úton. Míg a vendég Gyirmót 1 pontot szerzett utolsó 2 mérkőzésén, addig Halmai Ádámék hozták meccseiket. Ennek ellenére nem lehet leírni a győrieket, hisz remek erőkből állnak, nem véletlenül harcolnak a dobogóért. Ősszel utolsó percben lőtt góllal mentettünk pontot egy fordulatos mérkőzésen. Szurkoljunk, hogy ma mind a 3 pontot megszerezze csapatunk!

Szamosi Mihály Sporttelep, vezeti: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Rózsa Dávid)

Soroksár: Kovács- Ternován, Króner, Valencsik, Vincze- Németh, Vass- Halmai, Sipos, Hajdú- Lovrencsics

Vezetőedző: Lipcsei Péter

Gyirmót: Rusák- Soltész, Nagy, Pethő, Szegi, Hajdú Á., Helembai, Polgár, Medgyes, Madarász, Kovács

Vezetőedző: Csertői Aurél

Soroksár SC – Gyirmót FC Győr: 1-1 (1-1)

A játékvezető lefújta a mérkőzést.

A játékvezető 2 percet hosszabbít.

89. perc: Szegi beadása után Simon fejelte le védőjét, de Kovács hatalmas bravúrral kiütötte a léc alá tartó lövést.

88. perc: Halmai kapott remek keresztlabdát Lovrencsicstől. Les gyanús helyzetben jól vette maga elé mellel, de emelése nem talált kaput.

86. perc: Vass helyére Varga érkezett csapatunkba.

77. perc: Köböl szögletét Lovrencsics fejelte kapura, de egy védőről lepattant a labda. Polgár felszabadított az érkező Halmai elől.

75. perc: Mindkét csapat cserélt. Hajdú helyére Köböl, míg Pethő helyére Simon érkezett.

67. perc: Soltész viharzott el a jobb oldalon, a becsúszó Valencsik mellett lőtt. Lapos guruló labda centikkel kerülte el a jobb sarkot.

65. perc: Hatalmasat hibázott a védelem, Vincze Halmait blokkolta, így Madarász került ziccerbe. Közeli lövését Kovács védte lábbal.

62. perc: Ternován helyére Nagy érkezett csapatunkba.

60. perc: Soltész buktatta Vinczét, amiért büntetőhöz jutottunk a vendég játékos pedig sárga lapot kapott.. Lovrencsics lövését Rusák nagy bravúrral kiütötte a jobb sarokból.

58. perc: Lovrencsics tartotta meg erőszakosan a labdát, majd Redzichez passzolt. Szélsőnk szép csel után 17 méterről a jobb alsó vette célba, de Rusák vetődve biztosan védett.

54. perc: Hajdú az átvétellel becsapta védőjét, majd 18 méterről laposan centikkel lőtt kapu mellé.

52. perc: Vincze bal oldali beadását Halmai hátravetődve akrobatikus mozdulattal centikkel rúgta kapu fölé. Az akció után Helembai helyére Hahirnij érkezett.

50. perc: Redzic becsúszva elrúgta a labdát ellenfele elől, ennek ellenére sárga lapot kapott.

48. perc: Halmai- Hajdú összjáték után utóbbi került helyzetbe. A kivetődő Rusák fölött nem tudta átemelni a labdát, kimaradt a helyzet.

47. perc: Soltész lapos beadására Medgyes érkezett. Ternován szorításában nem találta le a labdát és a játékvezető sípja néma maradt.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés. Szünetben kettőt cseréltünk, Németh és Sipos helyére Hudák és Redzic érkezett.

A játékvezető lefújta az 1. félidőt.

45. perc: Nagy indítása Medgyest találta meg, a szélső közelről kapásból nem találta el jól a labdát. Kimaradt a helyzet.

41. perc: Sipos jobb oldali beadását Lovrencsics fejelte a hálóba, de egyértelműen lökött a fejes előtt, így a játékvezető nem adta meg a gólt.

34. perc: Sipos labdájával Hajdú indult meg, de sokat várt, így Polgár ismét blokkolni tudta.

28. perc: Szegi laposan, jobbról keresztbe lőtt labdáját a hosszú saroknál Pethő nagyot nyújtózva 5 méterről kapu fölé lőtte.

25. perc: Helembai taglózta le Halmait, amiért sárga lapot kapott.

20. perc: Vincze remekül indította a védők mögé beinduló Hajdút. Szélsőnk közeli lövése a becsúszó Polgár lábáról szögletre pattant.

13. perc: 1-1: Medgyes viharzott el a bal oldalon, Madarászhoz passzolt, aki 17 méterről laposan a jobb alsó sarokba lőtt.

9. perc: 1-0: Vincze beadására remekül érkezett Lovrencsics és 8 méterről védhetetlenül fejelt a jobb alsó sarokba.

8. perc: Pethő került helyzetbe, lövése a becsúszó Krónerről a kapufára pattant.

7. perc: Bal oldali szögletet követően Medgyes lőtt kapásból, Kovács a mezőnybe ütötte a labdát.

3. perc: Nagy hosszúra ívelt szabadrúgását Vincze rúgta ki. A kipattanót egy átvétel után Kovács lőtte kapura. A megpattanó labda nem okozott gondot kapusunknak.

  1. perc: A mérkőzést a sárga mezes vendégek kezdték.

Megosztás:

További bejegyzéseink

Soroksár- Siófok összefoglaló

2024. April 15.

Végeredmény: Soroksár – Siófok: 2-0 (1-0)

2024. April 14.

Remek siker után, újabb kihívás előtt

2024. April 12.

Soroksár- Siófok beharangozó

2024. April 12.