Soroksár- Kozármisleny felkészülési mérkőzés

Szombat déli kánikulában 2×50 perces mérkőzést játszott csapatunk a szintén NB2-es Kozármisleny ellen.

Szamosi Mihály Sporttelep

Soroksár SC – Kozármisleny FC: 3-1 (1-1)

Soroksár: Holczer- Katona, Króner, Valencsik, Pintér- Vass, Németh- Gálfi, Sipos, Hegyi- Loverencsics

2. félidőben pályára lépett: Mergl, Kaján, Gellén, Ikonomou, Vincze, Varga, Köböl, Dobos, Dragóner, Kovács D., Szabó

Vezetőedző: Lipcsei Péter

Kozármisleny: Lékai- Beke, Horváth, Gajág, Füredi- Turi, Nagy, Schuszter, Kozics, Rácz- Kirchner

2. félidőben pályára léptek: Cserterics, Sárosi, Bor, Major, Hegedűs, Vajda, Tóth, Molnár, Horváth P., Barkóczi, Takács

Vezetőedző: Aczél Zoltán

Gólszerzők: Sipos, Hajdú, Szabó ill. Szuszter

8. perc: Gajág durva belépője után villant a sárga lap.

13. perc: 0-1: Kozics lövése kétszer pattant meg a védőkön, majd Szuszter elé került, aki 7 méterről Holczer mellett a kapu lőtt.

15. perc: Kozics is rossz ütemben csúszott be, amiért szintén sárga lapot kapott.

28. perc: Lovrencsics harcolt meg a labdáért, majd Gálfi elé tette, aki jobb kötőből laposan a hosszú sarok mellé lőtt.

33. perc: Lovrencsics fejjel hozta helyzetbe Sipost, de a játékvezető les miatt megállította az akciót.

39. perc: Gálfi passzolt a 16-os vonalán álló Siposhoz, aki egy átvétel után az előtte álló védőkbe lőtte a labdát.

46. perc: Beke futott el a jobb oldalon, laposan középre lőtte a labdát. Króner becsúszva mentett a középen érkező Kirchner elől.

48. perc: 1-1: Sipos lövése csorgott be a kapus kezéről a bal alsó sarokba.

56. perc: Vincze lépett ki a lesre játszó védők között, de sokáig várt és a visszafutó védők becsúszva menteni tudtak.

60. perc: Egy erősen hazaadott labda a vendég kapus lábáról Szabó elé pattant. Támadónk sokat várt és nagy helyzetben Csentericsbe lőtt.

62. perc: Szabó balról középre lőtt labdáját Dobos átlépte a tizenhatos vonalán. Kaján kapás lövése középre tartott, védett a kapus.

76. perc: Köböl adott remek labdát a mélységből induló Hajdúnak. Szélsőnk 15 méterről nagy helyzetben kapu fölé lőtt.

80. perc: 2-1: Dragóner bolondította meg védőit a bal oldalon, majd hajszálpontosan ívelt a hosszú saroknál érkező Hajdú elé. Szélsőnknek már nem volt nehéz dolga, közelről a hálóba lőtt.

84. perc: Dobos indításával Dragóner indult el a bal oldalon. Közére cselezte magát, majd 14 méterről laposan kapu mellé lőtt.

86. perc: 3-1: Köböl adott be a jobb oldalról. Hajdú a hosszú saroknál középre fejelt, Szabó pedig közelről a kapu közepébe pöckölte a labdát

90. perc: Bor bal oldali szabadrúgása szépen csavarodott középre. A bevetődő Horváth P. 6 méterről kapu fölé lőtt.

93. perc: Molnár 14 méteres erős lövését Mergl szépen tolta kapu fölé.

Megosztás:

További bejegyzéseink

Megszakítás