Új igazolások csapatunknál

Az előző hetekben sajnos több játékosunk is sérülést szenvedett, ezért elengedhetetlenné vált a keret megerősítése.

Kapus poszton Jova Levente érkezett, nem kell bemutatni szurkolóinknak. A rutinos hálóőr érkezése kapusaink kiesése miatt elengedhetetlenné vált és nagy öröm számunkra, hogy egy korábbi játékosunk tért vissza hozzánk. Levente 2017-ben már szerepelt Soroksáron, majd éveken keresztül védte a Nyíregyháza és a Vasas kapuját. Soroksáron is azt várjuk tőle, hogy  rutinjának, tapasztalatának köszönhetően nem csak a pályán, azon kívül is a csapat vezére, fiatalok számára követendő példa legyen.

Szintén csapatunk játékosa lett Kálnoki-Kis Zsombor, aki a támadó szekciót erősíti. Akadémiai nevelés kapott, felnőttként pedig pályáralépett a Kazincbarcika és a Videoton színeiben is. Nemzetközi tapasztalatokra is szert tett, játszott az amerikai egyetemi bajnokságban illetve a szlovén Lendvaban is.

Mindkét játékosnak sok sikert kívánunk sárga-feketében!

Megosztás:

További bejegyzéseink

Új igazolások csapatunknál

2026. február 26.

Soroksár- Kozármisleny összefoglaló (3-2)

2026. február 23.

Végeredmény: Soroksár- Kozármisleny: 3-2 (1-0)

2026. február 22.

Tiszakécske-Soroksár összefoglaló (3-2)

2026. február 16.

Megszakítás