A Merkantil Bank Liga 5. fordulójában Mezőkövesd látogat Soroksárra.
Ellenfelünk remek rajt után előző héten elvesztette veretlenségét. Kissé meglepő módon hazai pályán szenvedtek három gólos vereséget a Szentlőrictől. Csapatunk Kozármislenyben megszerezte első idegenbeli pontját, de győzni továbbra sem sikerült. Bízunk benne, hogy hazai pályán begyűjtjük mind a 3 pontot és megtörik a jég!
Szamosi Mihály Sporttelep, vezeti: Kulcsár Katalin (Szalai Dániel, Bertalan Dávid)
Soroksár: Radnóti- Nagy, Könczey, Kékesi, Horváth- Vass, Madarász- Gálfi, Korozmán, Kundrák- Lovrencsics
Vezetőedző: Lipcsei Péter
Mezőkövesd: Deczki- Csirmaz, Saja, Szalai, Pintér, Vidnyánszky, Zachán, Bertus, Keresztes, Csörgő, Vajda
Vezetőedző: Csertői Aurél
Soroksár SC – Mezőkövesd Zsóry: 1-5 (0-1)
A játékvezető lefújta a mérkőzést.
A játékvezető 2 percet hosszabbít.
87. perc: 1-5: Bartusz 25 méteres lövése csapódott a bal sarokba.
86. perc: Gágyor lőtte be a labdát veszélyesen bal oldalról. Deczki kivetődve szögletre mentett.
83. perc: Hármas csere a vendégeknél. Saja, Bertus és Vidnyánszky helyére Kovalenko, Csatári és Furdetskyi érkeztek.
80. perc: Újabb két Sori csere. Gágyor és Németh érkezett Madarász és Gálfi helyére.
75. perc: Vidnyánszky kapott sárga lapot.
70. perc: 1-4: Bertus forgolódott a tizenhatos vonalán, majd gyönyörű mozdulattal a kapus fölött a bal sarokba nyeste a labdát.
68. perc: Kékesi eladott labdájával Bartusz iramodott meg. Éles szögből leadott lövését Radnóti védte.
66. perc: Kettős csere nálunk. Vass és Lovrencsics helyére Bagi és Tóth érkeztek. A vendégeknél Vajda helyére Ternován érkezett.
63. perc: Pintér helyére Bartusz érkezett.
62. perc: 1-3: Korozmán vette észre, hogy Deczki kint áll. 60 méterről megpróbálta átemelni a kapust, de figyelt és menteni tudott. Ebből újabb kontra jött, mely végén Vidnyánszky fejelt a kapufára. A kipattanót Pintér lőtt a hálóba.
59. perc: Csirmaz kapott sárga lapot lerántásért.
58. perc: Könczey kapott sárga lapot egy taktikai szabálytalanság után.
55. perc: 1-2: Bertus lőtt nagy erővel a bal alsó sarokba.
54. perc: Cseréltünk, Kundrák helyére Varga érkezett.
52. perc: Keresztes kapott sárga lapot visszarántásért.
48. perc: Madarász kapott remek labdát Nagytól. A kimozduló kapus fölött át akarta emelni a pattanó labdát, de rosszul találta el, odas lett a helyzet.
46. perc: 1-1: Folytatódik a mérkőzés, szünetben egyik csapat sem cserélt. Az első akcióból Korozmán egyenlített, 10 méterről lőtt a jobb sarokba.
A játékvezető lefújta az első félidőt.
43. perc: 0-1: Gálfi harcolt ki magának lövőhelyzetet, de a kapus védeni tudott. A kontrából Pintér került helyzetbe, aki 12 méterről nem hibázott és a bal alsó sarokba lőtt.
38. perc: Szalai fejelt tisztán 7 méterről, de a játékvezető les miatt megállította az akciót.
32. perc: Pintér kapott sárga lapot visszarántásért.
28. perc: Kundrák fejelt egy jobb oldali szöglet után. A labda alig kerülte el a rövid kapufát.
26. perc: Balról beívelt labdára Nagy érkezett a hosszú saroknál. Bevetődve már nem tudta kapura irányítania a játékszert.
24. perc: Hazai kontra! Madarász indította Gálfit, aki ballal a kapus kezébe lőtt.
20. perc: Gálfi révén vezettünk gyors kontrát, de a tizenhatos vonalánál nem sikerült megjátszania a keresztbe mozgó Lovrencsicset.
18. perc: Madarász 25 méterről nagy erővel a bal kapufát találta el.
15. perc: Madarász eladott labdájával Saja lépett ki. Tizenhat méteres lövését Radnóti védte.
7. perc: Gyors vendég akció végén Szalai került helyzetbe, de Kékesi jó ütemben lépett bele a lövésbe.
1 perc: A mérkőzést a fehér mezes vendégek kezdték.