Tisztes helytállás a listavezető ellen

Az őszi bajnoki szezon utolsó előtti mérkőzésén a Fradit fogadta hazai pályán női labdarúgócsapatunk.

A hatalmas szél mindkét csapat dolgát megnehezítette, de ennek ellenére a 13. percben a vendégek megszerezték a vezetést. A percben Papp ívelt be egy szögletet, amelyre Gődér érkezett, és a kapuba fejelt (0-1). Ezt követően Papp indította Garciát, aki a kapufát találta el, majd néhány perccel később Ascher jött ki jól, és védett hatalmasat. Harminc perc elteltével egy gólos vezetésnek örülhetettek a vendég szurkolók. A folytatásban Szabó szerezhette volna meg a második Fradi-gólt, de ismét Ascher védett bravúrosan, majd a másik kapunál Gégény lépett ki nagy helyzetben, lövését hárította Kosztics.

A Fradinak a fordulás után is megvoltak a helyzetei, majd a második találat is érkezett az 58. percben, Németh passzát Szabó továbbította a Ascher kapujába(0-2). Ezt követően a 65. percben Nagy volt szabálytalan, a büntetőhöz Gégény állt oda, de lövését Kosztics hárította.  A mérkőzés végeredményét Garcia alakította ki a 86. percben, aki Diószegi passzát váltotta gólra (0-3)

Bár a Sori fiatal csapata nem tudta megszorítani ellenfelét, mindvégig egyenragú ellenfele volt a listavezetőnek, amiért elismerést érdemelnek a lányok!

Megosztás:

További bejegyzéseink

Megszakítás