Sérülés, eltiltás ...

Nem úgy alakult a bajnoki szünet utáni hétvégi mérkőzésünk, ahogy azt szerettük volna. Bíztunk benne, hogy az elmúlt két hétben sikerült regenerálódnunk, s Nyíregyházáról ponttal, pontokkal a tarsolyunkban térünk haza.

A "zaklatott" őszt produkáló nyírségi alakulat ellen két gólos vereséget szenvedtünk, s ezzel cseppet sem könnyítettük meg helyzetünket a folytatást illetően. Nem csak maga a vereség okoz fejfájást szakmai stábunknak, hanem keretünk szűkössége is. Meghatározó játékosok - Frőhlich Roland, Huszák Tamás, Orosz Márk - dőltek ki huzamosabb időre sérülés miatt a sorból és most még egy felesleges kiállítás is nehezíti a dolgunkat. A vasárnapi összecsapáson Valencsik Dávidnak két sárga lap után - az elsőt labda elrúgásért, a másodikat buktatásért kapta - a pirosat is felmutatta Veizer Roland játékvezető, azaz újabb stabil kezdőjátékosáról kell lemondani a következő bajnokin Lipcsei Péter.

Márpedig vasárnap az a Kaposvár látogat a Haraszti útra, mely holtversenyben a Budaörssel és a Békéscsabával a harmadik helyen tanyázik, s az eddig lejátszott 18 bajnoki összecsapáson csupán kétszer(!) - az első és a tizenötödik játéknapon - maradt pont nélkül.