Élvonalról álmodozó ZTE lesz a vendégünk

Nincs idő a sebek nyalogatására, a vasárnapi vereséget követően holnap már folytatódik a másodosztályú labdarúgó bajnokság. A szerdán 15 órakor, a Szamosi Mihály Sporttelepen megrendezésre kerülő összecsapáson a Zalaegerszeg együttesét fogadjuk. A találkozót Takács János vezeti, segítői Bornemissza Norbert és Kormányos II Gábor lesznek.

A bajnokság tizenegyedik fordulójában a táblázat harmadik helyén tanyázó, csapatunkat mindössze három ponttal megelőző ZTE legénysége látogat a Haraszti útra. A kék-fehéreknél kimondva, kimondatlanul a feljutás kiharcolása a cél, ennek érdekében néhány fordulóval ezelőtt még váratlan edzőcserére is vállalkoztak a vezetők. A karmesteri pálcát Dobos Barna kezébe adták, aki két döntetlen (Balmazújváros, Vác) után a múlt hétvégén megszerezte első győzelmét (Dorog) a Zete szakvezetőjeként. A vendéggárda egyetlen alkalommal maradt pont nélkül az idei szezonban, a Kaposvár ellen szenvedett vereséget.

Kerete tele van olyan rutinos futballistákkal, akik nem ijednek meg saját árnyékuktól. A gárda legeredményesebb játékosa a néhány évvel ezelőtti fénykorát idézően futballozó Gajdos Zsolt, aki már hat gólnál tart az őszi szezonban.

Webfejlesztés

Logo_vektor.png