A nyeretlen sereghajtó ellen javíthatunk

Vasárnap 16 órakor a tizedik forduló mérkőzéseivel folytatódik a másodosztályú labdarúgó bajnokság. Csapatunk a sereghajtó Cegléd vendége lesz Tiszakécskén, az összecsapást Nagy Róbert vezeti, segítőiBerényi Ákos és Szvetnyik Bence lesznek.

Kár lenne tagadni, nincs jó passzban csapatunk. Bár a megye egyes Fűzfő AK ellen simán továbbjutottunk a Magyar Kupában, utolsó két bajnoki mérkőzésünkön pont nélkül maradtunk. Nem elég, hogy vereséget szenvedtünk Mosonmagyaróváron, szerdán, hazai környezetben is kikaptunk a Budaörssel szemben.

- Mikor sorozatban arattuk a győzelmeket a szezon elején, és néhányan már, már az NB I-ről kezdtek álmodozni, akkor is mondtam, hosszú a szezon. Maradjuk a földön, minden csapat életében lesznek hullámvölgyek - vélekedett a szerdai vereség tükrében vezetőedzőnk, Lipcsei Péter. - Mosonmagyaróváron és most a Budaörs ellen is tíz emberrel fejeztük be a mérkőzést, s a jelek szerint ez nem fér bele nálunk.

Holnap a mezőny egyetlen nyeretlen csapatához, a sereghajtó Ceglédhez látogatunk. A kék-sárga gárda a közelmúltban edzőt váltott, Klausz Lászlót a korábban Vácott dolgozó Nagy Tibor váltotta a kispadon, akinek ez lesz a hazai bemutatkozó meccse.A Pest megyei alakulat hozzánk hasonlóan utolsó két meccsét (Vác, Dorog) egyaránt 1-0-ra és 2-1-re veszítette el.

A vasárnapi összecsapáson biztosan nem számíthat a kiállított Albert Ádám játékára Lipcsei Péter, ellenben Bor Dávid letöltötte eltiltását és visszatérhet a keretbe.

Webfejlesztés

Logo_vektor.png