Dragóner Attila lett a ZTE új sportigazgatója

A ZTE FC hivatalosan is bejelentette, hogy ügyvezetőnk, Dragóner Attila tölti be a sportigazgatói pozíciót a következő szezontól!

Ügyvezetőnk 5 éve érkezett Soroksárra, mely idő alatt a klub folyamatos fejlődésen ment keresztül. Évről-évre adtunk játékost az NB1-be, játszottunk Magyar Kupa elődöntőt és a Szamosi Mihály Sporttelep is megújult. Most már elmondhatjuk, hogy nem csak játékosaink, hanem vezetőink teljesítménye is eléri az NB1-es színvonalat, hisz Dragóner Attila is a legmagasabb osztályban folytatja! 

 

A ztefc.hu oldalon alábbiak szerint jelentették be az új sportigazgatót:

"A korábbi kiváló hátvéd 1974-ben született Budapesten. Pályafutása során több mint háromszáz mérkőzést játszott az FTC színeiben, emellett légióskodott Németországban és Portugáliában is. Dragóner Attila 28 alkalommal húzhatta fel a felnőtt válogatott mezt és tagja volt az 1996-os atlantai olimpián részt vevő nemzeti csapatnak is.

Aktív pályafutását követően éveken át a Ferencváros utánpótlásában dolgozott, majd 2017-től a Soroksár ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett.

A 47 éves szakember a 2021/22-es szezon végéig a másodosztályú klubot segíti, majd nyár elejétől csatlakozik a ZTE FC szakmai stábjához.

Amióta megüresedett a poszt, azóta egy ilyen karaktert kerestem. Dragóner Attila mindenben megfelel azoknak a szakmai és emberi kvalitásoknak, amit elképzeltem erre a posztra. Attilától azt várom, hogy az utánpótlástól a felnőtt csapatig összefogja a szakmai feladatokat, és hogy még gördülékenyebb és szervezettebb legyen a munka a klubnál. Emellett természetesen irányvonalat is kell szabnia. – nyilatkozta honlapunknak Végh Gábor, a klub elnöke."

 

Attila további pályafutásához az egész klub nevében sok sikert kívánunk!

Hajrá Sori!

Webfejlesztés

Logo_vektor.png