Bravúros pontszerzés

Bravúros pontszerzés

A Haladás Viktória elleni mérkőzéssel folytatódott a Simple Női Liga NB1 küzdelemsorozata. 

Az esélyesebb szombathelyi csapat kezdte veszélyesebben a mérkőzést, a 13. percben Sweatman vette le mellel a labdát, majd 15 méterről egy pattanás után kapu fölé lőtt. Néhány perccel később a vendégek másik légiósa, Vladulescu lépett ki a védők közül és ziccerben elpasszolta a labdát a kapusunk mellett megszerezve a vendégek Hali vezető találatát. A játékrész közepén tovább nőhetett volna csapatunk hátránya! Egy eladott labdát követően Vladulescu hozta ziccerbe Feketevíziovát, de Terestyéni remekül zárta a szöget és védeni tudta a ziccert. Öt perccel a félidő vége előtt gyönyörű indítást követően Antalicz vette maga elé a labdát és védhetetlenül lőtt a jobb alsó sarokba. 

A második játékrész már eseménytelenebb volt, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 86. percben Váradi megkapta második sárga lapját, így a hajrára megfogyatkozott csapatunk. Ennek ellenére remekül állták a sarat a lányok, nem adtak gólszerzési lehetőséget az ellenfélnek. Fiatal csapatunk megérdemelten tartotta itthon az 1 pontot!

Soroksár SC - Haladás Viktória:  1-1  (1-1)

Soroksár: Terestyéni- Benke D., Molnár, Miszlai, Nagy, Kis, Győrik, Antalicz, Benke, Ott, Váradi

Csereként pályára léptek: Patkós, Szabó

Vezetőedző: Dukon Béla

Haladás: Bíró- Gődér, Szil, Koprena, Urbán, Feketevízióvá, Herczeg, Kovács, Vladulescu, Németh, Sweatman

Csereként pályára léptek: Kiss-Lantos, Németh

Vezetőedző: Székely Tibor

Gólszerzők: Antalicz illetve Vladulescu

Webfejlesztés

Logo_vektor.png