Vereség az utolsó hazai mérkőzésen

kép forrása: pfla.hu

A Simple Női Liga NB1 11. fordulójában a Puskás Akadémiát fogadtuk hazai pályán.

Fiatal csapatunk mai ellenfelünk ellen harcolta ki pár hete a továbbjutást, így joggal bízhattunk pontszerzésben. Ennek szellemében kezdtünk, az 1. percben Molnár szöglete épp hogy csak elkerülte Dobó-Nagy kapuját. Ezután azonban a vendégek percei következtek. A második negyedóra elején Shurina csapott le egy előrevágott labdára és ziccerben a jobb alsó sarokba lőtt. Néhány perccel később Barti rossz ütemben mozdult ki kapujából, elütötte Szemán-Tóthot, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. Majer magabiztosan gurított a jobb alsó sarokba. A 39. perc végén tovább nőtt a Puskás Akadémia előnye, egy jól eltalált szabadrúgás a kapufáról Nagy elé pattant, aki közelről a kapuba fejelt. 

A második játékrészben sem lassított ellenfelünk. A 48. percben egy beívelt labdát követően elaludt a védelmünk, így a csereként beállt Diószegi könnyedén lőhetett 4 méterről a kapuba. A félidő közepén továbbra is a Puskás Akadémia dominált, előbb Krascsenics, majd Diószegi hagyott ki nagy helyzetet. Negyedórával a mérkőzés vége előtt alakult ki a 0-5-ös végeredmény. Ekkor Barti rossz ütemben mozdult ki kapujából, így a támadó el tudta tolni mellette a labdát. A laposan beadásra Krascsenics érkezett jó ütemben és a rövid saroknál védőjét megelőzve a hálóba lőtt. Az utolsó percre maradt még egy Sinka kapufa, de az eredmény nem változott! 

A Puskás Akadémia megérdemelten vitte haza a 3 pontot!

Soroksár SC - Puskás Akadémia: 0-5  (0-3)

Soroksár SC: Barti- Benke, Molnár, Török, Miszlai, Nagy, Győrik, Benke, Váradi, Horváth, Buzás

Csereként pályára lépett: Kolárová, Antalicz

Megbízott edző: Szeitl Szilvia

Puskás Akadémia: Dobó-Nagy- Palakovics, Sena, Szemán-Tóth, Krascsenics, Tamók, Kovács, Shurina, Nagy, Mayer, Tuza

Csereként pályára lépett: Diószegi, Sinka, Kiss, Harmat, Novák

Vezetőedző: Halászi Kinga Tamara

Gólszerzők: Shurina, Mayer, Nagy, Diószegi, Krascsenics

Webfejlesztés

Logo_vektor.png