Lejátszottuk első felkészülési mérkőzésünket

Soroksár - Dorog:  1-0  (1-0)

Soroksár: Varga- Bene, Takács, Valencsik, Vida- Csernik, Derekas- Ladányi, Korozmán, Szerető- Lovrencsics

2. félidőben pályára léptek: Kópis, Lipcsei, József, Orosz, Erdélyi, Tóth, Magyari

Vezetőedző: Lipcsei Péter

Dorog: Tulipán- Berkó, Csillag, Fejős, Irmes, Kanalas, Kárász, Papp, Dlusztus, Tóth, Zuigeber

2. félidőben pályára léptek: Barna, Beliczky, Délczeg, Lénárth, Mészáros, Nagyházi, Nyíri, Ryashko, Szedlár, Váli, Vígh, Zabari

Vezetőedző: Fenyvesi László

Gólszerző: Korozmán (45.p.)

 

A felkészülési idő rövidsége miatt már az első hét végén pályára lépett Lipcsei Péter csapata. Több játékosunk még nincs 100%-os állapotban, ezért Lovrencsicsék felforgatott összeállításban léptek pályára. 

Az első félidőben hatalmas labdabirtoklási fölényben volt a Soroksár, de helyzetig egyik csapat sem jutott el. Csapatunk szépen járatta a labdát, de nem sikerült feltörni a zártan, mélyen védekező vendég csapatot. Az első kapura veszélyes jelenetre a 44. percig kellett várni, amikor Zuigeber középre cselezett, majd 17 méterről kapura lőtt. Lapos bombája a bal kapufa éléről a játéktéren kívülre pattant. Alig egy perccel később Korozmán vette maga elé a labdát, majd 30 méterről hatalmas kapusfás gólt lőtt a bal sarokba. 

Félidőben mindkét vezetőedző pályára küldte a padon ülő játékosait, de a kapuk ekkor sem forogtak nagy veszélyben. Az 57. percben egy jobb oldali lapos beadást követően Vígh becsúszva 7 méterről kapu mellé lőtt. Néhány perccel később Beliczky járt hasonlóan egy bal oldali beadás után. Az utolsó 20 percben a küzdelem dominált, a vendég Dorog már veszélyesebben játszott, de egyenlíteni nem tudott. Így egy nagyszerű egyéni teljesítménynek köszönhetően megnyertük a mérkőzést az év első találkozóján!

Jövő héten szombaton ismét pályára lép Lipcsei Péter csapata, 13 órakor a Pécs lesz az ellenfél. A mérkőzés továbbra is a hatályos szabályoknak megfelelően zárt kapus lesz!