Huszák Tamás távozik Soroksárról

Nem várt vesztesség érte csapatunkat, amikor Huszák Tamás 6 évnyi soroksári játék után úgy döntött, hogy nem folytatja profi pályafutását és a jövőben civil életére koncentrál. Bár személye nehezen lesz pótolható mind a pályán, mind pedig az öltözőben, döntését a klub- és a csapat vezetése tudomásul vette, megérti és minden jót kíván neki a futball utáni életéhez!

-Tamás, derült égből villámcsapásként érkezett a bejelentésed, de gondolom ez egy nehéz döntés volt! Mióta érlelődik benned ez a gondolat?

-H.T.: Nem vagyok már fiatal, így egy ideje tudatosan készülök a labdarúgás utáni életemre. Az őszi szezon második felében egyre többször foglalkoztam a témával. A gyönyörű családom, a foci és a civil életem között egyre nehezebben találtam meg az egyensúlyt, így döntenem kellett. Mivel a pályafutásom vége felé tartok, logikus, ésszerű döntést hoztam.

-Hat évig játszottál a Soroksárban, ez idő alatt sok mindent átéltél. Vannak olyan pillanatok, melyek különösen kedvesek maradnak a számodra?

-H.T.:  Nem tudok egyetlen pillanatot kiemelni, de több kedves emlékem is van. Az első félévem után hatalmas csatában maradtunk bent, ez feljutó csapatként nagy siker volt. Két évvel később az utolsó fordulókig versenyben voltunk a feljutásért, az egy remek szezon volt. De Magyar Kupa elődöntött játszani is nagy élmény volt, teljes teltház volt a soroksári stadionban! Ez idő alatt sokat fejlődött a klub, most már stabil, meghatározó tagja az NB2-es bajnokságnak!

-Pályafutásod alatt a Debrecennel kétszeres bajnok vagy, nyertél Liga Kupát, fiatalon játszottál az UEFA Kupában, a Nyíregyházával NB2-es bajnok vagy! Hogy látod, akár ennél többet is elérhettél volna?

-H.T.:  Nagyon fiatalon bemutatkoztam az NB1-ben, ez alapján talán többre is vihettem volna a labdarúgásban, de a futball mellett már fiatalon is készültem a civil életre. Az edzések látogatása mellett szereztem 2 diplomát, és mindig próbáltam hasznosan eltölteni a gyakorlások közötti időt. Talán ez is közrejátszott, hogy nem letten igazán meghatározó NB1-es játékos, de visszatekintve nem vagyok elégedetlen az elértekkel!

-Hogyan telnek az első foci nélkül töltött napok?

-H.T.: Az elmúlt hónapokban a családom kicsit háttérbe szorult, így most igyekszem minél több időt velük tölteni. Illetve a civil életem építése is sok feladatot ad, nem unatkozom most sem!

-A továbbiakban milyen szerepe lesz a focinak az életedben?

-H.T.: A soroksári csapat nagyon a szívemhez nőtt, mondhatom, hogy örök Sori szurkoló lettem, biztosan élőben fogom megnézni néhány mérkőzésüket! Ezen kívül a tévében nyomonkövetem a mérkőzéseket, de nem tervem, hogy alacsonyabb osztályban játszak, edzői törekvéseim sincsenek. Egyenlőre tehát nem lesz szerves része az életemnek a foci, de ki tudja mit hoz a jövő!

 

Huszák Tamásnak köszönjük a klubért tett fáradozásait és jó egészséget, boldogságot kívánunk további életéhez!