Véglegesség vált a Merkantil Bank Liga NB2 idei sorsolása! 

Az első fordulóban hazai pályán a Kazincbarcika együttesét fogadjuk, majd néhány nappal később, szerdán a Vasashoz látogatunk. A harmadik játéknapon a Nyíregyházát fogadjuk, majd a tavaly még első osztályú MTK vendégei leszünk! Az ellenfelek ismeretében nem lesz könnyű a rajt, de azt már megszokhattuk, hogy ebben a bajnokságban nincsenek előre lefutott mérkőzések!

 

2019.08.04: Soroksár- Kazincbarcika

2019.08.07: Vasas- Soroksár

2019.08.11: Soroksár- Nyíregyháza

2019.08.18: MTK- Soroksár

      

A mai napon a Soroksár SC csapata is elkezdte a felkészülést a következő szezonra! Játékosaink a pihenő alatt egyéni edzésterveik alapján készültek, ezen a héten pedig belevágnak a közös munkába. Kedden és csütörtökön már 2 edzést vezényel a Lipcsei Péter, míg a hétvégére pihenőt kapnak a játékosok.

A csapatban összetételében több változás lesz. Biztosan távozik Kovács Dániel, Steer Bence, Dvorschák Gábor, Lakatos István, Tamási Zsolt és Kovács Dávid Szilveszter. Az érkező oldalon eddig Farkas II. Balázs, szélső támadó Zalaegerszegről, Mateja Mitic, korábbi kisvárdai játékos, Abu Attila kapus Vácról és Varga Ádám a Ferencvárosból szerepelnek. Pál András, Erdélyi László és Frőhlich Roland meghosszabbította a szerződését, így ők is biztosan a Haraszti úton folytatják pályafutásukat.

Dragóner Attila folyamatosan tárgyal a Ferencvárossal a csapat fiatalokkal való megerősítésén. Továbbá több próbajátékos is megmutathatja tudását ezekben a napokban, de a 13-án kezdődő szlovéniai edzőtáborba már végleges kerettel szeretne elindulni Lipcsei Péter.

Csapatunk első edzőmérkőzését 10-én, szerdán 17 órától,  hazai pályán fogja megvívni a Kozármisleny ellen!

 

Kedves Szurkolóink!

 

Túl vagyunk egy sikeres éven, melyben mind a bajnokságban, mind a Magyar Kupában felejthetetlen emlékeket szereztek nekünk játékosaink. Kitűnő teljesítményeket láthattunk a kapustól a támadókig, sorolni is nehéz lenne a felejthetetlen pillanatokat, és különösen nehéz lenne bárkit kiemelni.

Kérjük osszák meg véleményüket, segítsenek megválasztani a szezon legjobbját! A szavazás elérhető Facebook oldalunkon!

A szavazatokat június 30-áig várjuk. 

 

Hajrá Sori!

Bár a játékosok szabadságukat töltik, a munka nem állt le a háttérben! Mára körvonalazódott a felkészülési program, mely magába foglal 5 mérkőzést és 1 hét edzőtábort is. 

Július 10-én hazai pályán kerül sor az első mérkőzésre a Kozármisleny csapata ellen. 13-án játékosaink útra kelnek Szlovénia irányába, de útjukat megszakítják Kaposváron, ahol a helyi újdonsült NB1-es csapattal fognak megmérkőzni. 

Az edzőtábor ideje alatt megmérkőzünk egy külföldi csapattal is, illetve hazaindulás előtt 20-án a szintén ott táborozó Pakssal. A főpróbára 27-én Mezőkövesden kerül sor, majd augusztus 4-én útjára indul a 2019-20-as bajnokság.

A mérkőzések pontos időpontjáról és helyszínéről honlapunkon fogjuk tájékoztatni kedves szurkolóinkat!

                                                                                    

Fontos lépést tett csapatunk a keret megerősítésében, ugyanis szerződést hosszabbítottunk két kulcsemberrel, Gyömbér Gáborral és Orosz Márkkal!

  • Gábor, gratulálunk a szerződéshosszabbításhoz, melyre egy két éves időszak után került sor. Milyen gondolatokkal érkeztél Soroksárra 2017-ben?
  • Az első perctől kezdve éreztem, a teljes stáb szeretné, hogy soroksári játékos legyek. Ebben az időszakban számomra az volt a legfontosabb, hogy bizalmat kapjak és pályán lehessek. Az edzői stábot jól ismertem a Ferencvárosból, sokat nyomot a latban, hogy Lipcsei Péter csapatához csatlakozhattam.

 

  • És hogy tekintesz vissza az elmúlt időszakra? Ezt vártad a soroksári közegtől?
  • Nagyon kellemes meglepetés volt számomra azt itteni hangulat, családias, baráti légkör fogadott! Talán éppen ez a hangulat a csapat egyik nagy erőssége!

 

  • Jövőre is csapatunkat fogod erősíteni, mit vársz nyáron induló bajnokságtól?
  • Mindenképp további fejlődést várok a csapattól, a 7. helyezésnél több is benne van ebben a társaságban. Mivel kérdéses még a ferencvárosi játékosok sorsa, így bizonytalan még a keret összetétele, de biztos vagyok benne, hogy ebben az évben is meghatározó csapata leszünk az NB2-nek!

 

 

  • Márk, 2 éve érkeztél Soroksárra. Miért a mi csapatunkat választottad?
  • Nehéz időszak után keresett meg Dragóner Attila. Kevés játéklehetőséget kaptam korábban, így fontos volt számomra, hogy bizalmat kapjak. Ez úton szeretném megköszönni ezt a csapatnak, mert végig éreztem a vezetők és a társak támogatását, még akkor is, ha az első évben sokat voltam sérült.

 

  • Mondhatjuk, új otthonra találtál?
  • Igen, nagyon jól érzem magam Soroksáron. Ez a szezon már jól sikerült számomra is, gólerősen játszottam, tudtam segíteni a csapatot. Eddigi állomáshelyeim közül talán itt érzem magam a legjobban.

 

  • Így nem meglepetés, hogy meghosszabbítottad a szerződésed, melyhez gratulálunk! Mit vársz a következő bajnokságtól?

Abban biztos vagyok, hogy a csapat tovább fog fejlődni, küzdeni fogunk a dobogóért! Magamtól pedig azt várom, hogy még több gólt lőjek és jó játékkal segítsem a csapatot céljai elérésében.

Egy hete véget értek a Merkantil Bank Liga NB2 idei küzdelmei. Játékosaink szabadságukat töltik, de az élet nem állt meg a Haraszti úton. A csapat vezetői gőzerővel dolgoznak a jövő évi keret kialakításán. 

Ez az időszak, amikor értékelni kell az elmúlt egy évet, le kell vonni a tanulságokat. Ezúttal Dragóner Attila mondta el gondolatait a csapat szereplésével kapcsolatban.