Bár több klub kívánságlistáján is szerepeltek, végül mindhárom játékosunk alákanyarította nevét az újabb szerződésen.

Bővebben ...

Míg az előző bajnoki esztendőben csupán az volt az előírás, hogy minimum két, 1996. január elseje után született fiatalnak kellett mindvégig a pályán lenni a meccseken, addig a 2017-18-as másodosztályú pontvadászatra tovább szigorodott a szabály.

Bővebben ...

Lassan egy hete, hogy megkezdte felkészülését csapatunk a 2017-18-as másodosztályú labdarúgó bajnokságra. Lipcsei Péter vezetőedző kerete egyelőre folyamatosan változik. Ugyan már leginkább csak érkezőkre lehet számítani, azért előfordul, hogy most távozik valaki a régiek közül.

Bővebben ...

Mint köztudott, csapatunk vezetőedzője, Lucsánszky Tamás a 2016-17-es szezon végeztével búcsút intett klubunknak és az új idényben mint a Nyíregyháza Spartacus szakvezetője folytatja pályafutását. Bár távozását a nyári szabadságok megkezdése előtt bejelentette az öltözőben, jelezte, szeretne illő módon elköszönni a Soroksár SC-től.

Bővebben ...

A rövid, hathetes nyári felkészülés miatt túl sok edzőmérkőzés lejátszására nincs lehetőségük a másodosztályú együtteseknek. Csapatunk a július 30-i bajnoki rajt előtt öt felkészülési mérkőzésen lép pályára.

Bővebben ...

Ahogy arról Dragóner Attila ügyvezető igazgató már a szerdai első edzés előtt említést tett, a már megszerzett Kovács Dániel, Dvorschák Gábor és Albert Ádám mellett három játékossal nagyon közel áll a megegyezéshez. Nos a megállapodások már megszülettek.

Bővebben ...