Izgalmas, jó iramú mérkőzést játszott a szerdán  a Soroksár és az ETO FC Győr. Bár mindkét csapat számára égetően fontos volt a 3 pont megszerzése az előző hetek sikertelensége után, mégis 2-2-es döntetlennel zártak. Az első félidőben egy jobb oldali akció után Lovrencsics előrevetődve fejjel megszerezte a vezetést a vendégek számára. Mivel támadójátékunk esetleges volt, nem sikerült egyenlítenünk a játékrész végéig. 

                                      

Szünetben Orosz Márkot küldte pályára Lipcsei Péter, ami minőségi javulást hozott támadásban. De az első percekben nagy lendülettel támadt a Győr, Lovrencsics ziccerénél Varga bravúrjára volt szükség, hogy mérkőzésben maradjunk. Ezután viszont a Sori percei következtek! Orosz oldalszabadrúgását Huszák védhetetlenül bombázta a léc alá, majd Orosz is betalált fejjel, így átvettük a vezetést! Pár perccel később a pályára lépő Farkas akár eldönthette volna a meccset, de nagy helyzetben kapu fölé lőtt. Az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve támadt a vendég csapat. Egy szögletet követően az ötösön belül elütötték kapusunkat, de a végig rossz felfogásban tevékenykedő játékvezető sípja néma maradt. A kialakult kapu előtti kavarodás után Andric szerezte meg az egyenlítő találatot. Több helyzet már nem alakult ki, így minkét félnek 1 ponttal kellett beérni!