Vasárnap a harmincnyolcadik forduló mérkőzéseivel folytatódik, illetve ér véget a másodosztályú labdarúgó bajnokság 2016-17-es idénye. Csapatunk hazai pályán, a Szolnoki MÁV együttesét fogadja a Haraszti úti pályán.

"Búcsúzni csak nagyon szépen szabad" - szólt annak idején a sláger, s remélhetően játékosaink is túl teszik magukat az álomként várt feljutás elmaradása okozta sokkon és győzelemmel köszönik meg közönségünknek az egész éves lelkes biztatást. Mert lássuk be, hiába a másfél éves remeklés, hiába minden idők legjobb másodosztályú szereplése, ha végül minimális különbséggel lemaradtunk az NB I-be jutásról. Játékosainknak most nem is elsősorban futballtudásukról, hanem sportemberi nagyságukról kell számot adniuk. Ha sikerül feldolgozniuk a sokkot, itthon tarthatják a három pontot a mindenkire veszélyes szolnoki együttessel szemben.

Az utolsó játéknapon Lucsánszky Tamás vezetőedző nem számíthat a legutóbbi fordulóban kiállított Csilus Tamásra, akit egy fordulóra tiltott el a fegyelmi bizottság. A mérkőzést Szilasi Szabolcs játékvezető dirigálja, segítői Varga Zsolt és Márkus Tamás lesznek.