Ma délután megkezdte csapatunk a felkészülést a másodosztályú labdarúgó bajnokság tavaszi idényére. Ezúttal lényegesen jobb hangulatban gyülekeztek a keret tagjai, vezetők és edzők az öltözőépületben, mint egy esztendeje. Nem véletlen, hiszen még 2016 januárjában sereghajtóként vártuk a folytatást, ezúttal a táblázat második helyén tanyázva készülhetünk a tavaszra.

Bár a téli szünet alatt több információ is napvilágot látott keretünk alakulásáról, vezetőink tartották magukat a korábban megszokottakhoz, azaz amíg nem dől el valakinek véglegesen a sorsa, nem kommentálták a hírt.

- Az őszi idény végén már mi is jeleztük, minden bizonnyal "elveszítjük" egyik legjobb játékosunkat - tájékoztatta honlapunkat klubigazgatónk, Szűcs Mihály. - Nos kapusunk, Holczer Ádám valóban visszatért a Ferencvároshoz, s mivel Bartos Attila befejezte profi pályafutását, új hálóőrök után kellett néznünk. Az elmúlt éveket Norvégiában töltő Steer Bencével már mindenben megegyeztünk, ő már a mi játékosunknak tekinthető. A másik kapusunk az ősszel Győrben védő Kunsági Roland lehet, amennyiben a Ferencvárostól újra kölcsönkapjuk. Sorsa napokon belül eldőlhet. Közös megegyezéssel távozott tőlünk Koós Gábor, akit az NB III. Nyugati csoportjának listavezetője, az Érd és második helyezettje, a Győri ETO is szívesen látna. Elbúcsúztunk a kölcsönben nálunk szerepelt Csilus Ádámtól is, akit a Ferencváros eladott a Puskás Akadémiának. Ugyanakkor a zöld-fehérektől megkaptuk a korosztályos válogatott támadót, az 1997-es születésű Popov Patrikot, aki a tavalyi bajnokságban 17, idén ősszel pedig 8 gólt szerzett az FTC II színeiben az NB III-ban.

Csapatunk a felkészülés alatt három edzőmeccset játszik Magyarországon, majd a törökországi edzőtáborozás során három nemzetközi mérkőzésen lép pályára.